Vastagon megéri!

Az Austrotherm elégedett, és marad a jégkorongsport támogatója

Megszületett az elvi egyezség arról, hogy az Austrotherm és a Magyar Jégkorong Szövetség folytatja az együttműködést. Az első szponzori megállapodás 2008 novemberében jött létre a felek között, az Austrotherm azóta az MJSZ hivatalos támogatója. A győri székhelyű cég hazánk vezető expandált polisztirolhab hőszigetelő-anyag gyártója. Hogy az 1990-ben alapított Austrotherm Kft. miért éppen a hoki mellé állt Magyarországon, arról is beszélgettünk Kruchina Sándor marketingvezetővel.

– A felnőtt válogatott fantasztikus szapporói diadala jelentette a kapcsolatfelvételünk alapját – mondta Kruchina Sándor. – Ez a – talán nem túlzás kijelenteni – világra szóló siker szinte predesztinálta a sportszponzorációra készülő cégeket arra, hogy a jégkorongban (is) gondolkodjanak.

– Az Austrotherm azonban nem csak gondolkodott a jégkorongban, hanem mellé is állt.

– Ennek két oka is volt. Egyrészt hoki a XXI. század sportja, a dinamikusság, az energikusság, az eredményesség jellemzi, ahogy mi magunk is a dinamikusságra, az energikusságra, az eredményességre törekszünk. Másrészt pedig ebben a rettenetesen elüzletiesedett világban, amelyben a sportágak egy részét végzetesen megfertőzte a dopping, a doppingolás, a jégkorong képes volt megmaradni sportnak, képes volt megőrizni a tisztaságát. Ez egy kemény, férfias, becsületes játék, ami igen komoly érték. Egy sportág imidzse ugyanis visszahat a támogató cégekre is. Márpedig a hoki esetében egyértelműen pozitív e visszahatás. Ez az oka annak, hogy 2008-ban jó szívvel álltunk a Magyar Jégkorong Szövetség mellé, s ez a magyarázat arra, hogy az együttműködésünk folytatása mellett döntöttünk.

– E szerint tehát bátran kijelenthető, hogy az Austrotherm elégedett az eltelt jó másfél esztendő együttműködésével?

– Egy szponzori szerződés hatékonysága több szempontból vizsgálandó. Esetünkben egyrészt meg kell nézni, hogy a szövetség részéről teljesültek-e a megállapodásban vállaltak. Nos, azt mondhatjuk, hogy az MJSZ maximálisan eleget tett kötelezettségeinek, roppant korrekt partnernek bizonyult. A másik kérdés a felnőtt válogatott szereplése. Bár a nagy álom nem valósult meg, vagyis nem sikerült egyből visszakerülnünk az A csoportba, a csapat szép eredményeket produkált az elmúlt időszakban. Ezt a szurkolók is díjazzák, hiszen a válogatott fellépései rendre telt házakat vonzanak. A nemzeti együttes tehát igen komoly marketingértékkel büszkélkedhet.

– Az Austrotherm hőszigetelő anyagokat gyárt, s a jégcsarnokok hatékony működtetésének is az egyik kulcsa pedig éppen a megfelelő hőszigetelés.

– A jég – ami nélkülözhetetlen kelléke a sportágnak – az emberek fejében a a hideg képzetét kelti, az Austrotherm pedig kétségkívül a hideg ellen „harcol”. Kétségkívül van tehát áthallás a mi tevékenységünk és a hoki között.

– Van-e egyébként más sportág, amelyet itthon támogatnak?

– Hagyományos nincsen, viszont szponzoráltuk a latin-amerikai táncok OB-jét, illetve a Nemzetközi Táncsport-szövetség IDSF Győr Open elnevezésű felnőtt latin versenyét. A cégcsoporton belül nincs központi sportszponzorálási politika, hogy az Austrotherm Kft. a hoki mellé állt, az az itteni menedzsment döntése.

– A szerződés meghosszabbításának köszönhetően eldőlt, hogy az Austrotherm a jövő évi, magyarországi divízió I-es vb idején is az MJSZ hivatalos támogatója lesz.

– Örülünk annak, hogy a magyar szövetségnek ismét sikerült elnyernie a vb lebonyolításának jogát. Egy hazai rendezésű világverseny iránt mindig felfokozott az érdeklődés, ami csöppet sem mellékes üzleti szempont a szponzorok számára. Úgy tartják, a csoda attól csoda, hogy egyszeri és megismételhetetlen, személy szerint mégis nagyon bízom benne, hogy a szapporói diadal megismételhető. Ehhez közös erőfeszítésekre van szükség, és az Austrotherm a maga eszközeivel örömmel és lelkesen támogatja, hogy a remény valósággá váljon, vagyis 2012-ben újra a legjobbak mezőnyében versenyezhessen a magyar csapat. Tulajdonképpen már Ljubljanában sem sok hiányzott a végső győzelemhez, de egy házigazda ellen mindig nehéz megnyerni a sorsdöntő csatát. Reméljük, így érzik ezt majd jövőre Budapesten az olaszok, a japánok és további ellenfelek is. A magyar szurkolók tavaly Svájcban lenyűgözték a hokivilágot, becsületesen kitettek magukért Szlovéniában is, így okkal várhatjuk, hogy jövőre az itthoni vb-n is ők lesznek a mi "csodafegyverünk".

– Már szóba került, hogy az Austrotherm magyarországi központja Győrben található. Győr pedig a hoki „nyári testvére”, az inline honi fellegvára. De vajon ön szerint lesz-e egyszer a jégkorongnak is olyan bázisa a város, mint amilyen mostanság Székesfehérvár?

– Ez aligha nem megy máról holnapra, noha információim szerint Győrben is rohamtempóban fejlődik a sportág. Zajlik egy átgondolt, szisztematikus építkezés, ahogy egyébként sok más helyen is az országban. Ez lehet a későbbi eredmények, sikerek alapja. Ez lehet a garancia arra, hogy újabb és újabb tehetséges fiatalok nőnek fel a szakmai műhelyekben, akik aztán a felnőtt válogatottban majd a mostani aranygeneráció örökébe léphetnek.

Magyar Jégkorong Szövetség hírlevele



    Hírek

    Az új szám tartalmából: Amitől a víz a lefolyóba talál Lejtésképző elemek polisztirolból Környezetvédelem A legkisebb környezeti terhelést az EPS adja Kitekintés Az osztrák támogatási rendszer Referencia Cementgyári Strada 
    Megjelent az új Austrotimes
    Szeptemberben adták át Magyarország új, európai szinten is kiemelkedően korszerű cementgyárát Királyegyházán. Az ipari létesítmény nem...