Az Austrotherm Kft. hőszigetelő anyagokkal járult hozzá ahhoz, hogy a magyar és nemzetközi csapatok olyan installációkat alkothassanak, melyek összefüggésbe hozhatók egymással és kitölteni kívánt térrel.
Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi alkotóhetet magyar és külföldi építészképzések hallgatóinak részvételével a Széchenyi István Egyetemen. Tucatnyi installáció valósult meg, egy-egy szép metafóraként arra, hogyan lehetne bekapcsolni a város vérkeringésébe a Győri Keksz „Kocka”-ként ismert, mementóként fennmaradt, emeletes raktárépületét, ami az egyetem új Science parkjának kaputornya is lehet a közeljövőben.
„Mikor megláttuk, kikötöttük a házat. Gulliverrel, az ismeretlen óriással való első találkozás is hasonló lehetett Lilliputban. Aztán mi is megbizonyosodtunk arról, hogy ez a kolosszus sok hasznos tevékenységre is alkalmassá tehető. Bízunk abban, hogy az épület a jövőben közelebb kerülhet a környezetéhez” – mondta az installációt alkotó csapat képviselője. „Nagyon tetszik, hogy ez a súlyos tömb így, mintha csak a cölöpökhöz rögzített kötelek tartanák, ettől a pillanattól elkezdett lebegni a fejemben. Mióta megvannak a kötelek, a ház könnyűvé vált. Már-már aggódom is, nehogy elszálljon, eltűnjön innen”- kommentálta a látottakat Herczeg Tamás az egyik résztvevő csoportvezető. „Innentől kezdve ez a kocka nemcsak le van kötve, hanem be is van kötve. Ahogy húztátok ki az ablakokon a zsinórokat, az épületből vékony szálak, mint indák kezdtek kinőni a környezetbe és behálózni azt. Bentről kötöttétek vissza a Kockát a városhoz” – tette hozzá Bach Péter, az alkotóhét vezetője.
Az építész workshopnak helyt adó ötszintes raktárépület 1976-ban épült. A Győri Keksz gyár zsúfoltsága miatt nyúlt az ég felé a raktár, a korra jellemző építésmóddal. Az utóbbi időben, a nyomokból ítélve döntően galambok lakták, a múlt héten viszont másfél száz építészhallgató vette birtokba a Kockát. Immáron tizennyolcadik alkalommal rendezte meg az egyetem építész oktatói közössége a találkozót, és ahogy mindig, most is gyönyörű metafórák születtek az installációkban arra, hogyan is fordítják át a való világot az építőművészet nyelvére az egyetemi hallgatók mentoroktatóik segítségével.
+36 96 515 114
© 2024 Austrotherm