Lapostetők

Lejtésképzés

Ahhoz, hogy a betervezett vízszigetelő lemez hosszú távon is kellő biztonsággal is betöltse feladatát az adott rétegrendben, megfelelő mértékű lejtéssel kell rendelkeznie.

 Az igazi megoldást a fenti esetekben az AUSTROTHERM lejtésképző expandált polisztirolhab tábla (AT-LK) jelenti, amely a súlycsökkentés mellett a tető hőszigetelő-képességének igazán jelentős javítását úgy éri el, hogy kiküszöböli a helyszíni, nedves technológia minden hátrányát.

Az 1,0 m x 1,0 m méretű, az MSZ EN 13163 szabvány szerint gyártott lejtésképző polisztirolhab táblák többféle minőségben készülnek. Nem járható tetőkre az AT-N100, járható tetőkbe, hasznosított tetőkbe, zöldtetőkbe a terheléstől függően az AT-N150 vagy AT-N200 típusú termékek építhetők be. A táblák minimális vastagsága 2,0 cm, mint indulási vastagság. A táblák felületén kialakított lejtés értéke – figyelembe véve az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége által kidolgozott és kiadott „Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei”-ben foglaltakat – legalább 2,5 %. (Ha bármely okból a tető lejtése a fenti értéket nem éri el, akkor az különleges szerkezetnek minősül, és ennek megfelelő ellensúlyozó megoldást kell alkalmazni, pl.: rétegszám, anyagvastagság, átfedés növelése, nagyobb teljesítőképességű anyag alkalmazása.)

Fokozott hőszigetelési igény esetén lehetőség van grafit adalékos hőszigetelő anyagok alkalmazására, amivel a szigetelő réteg vastagságát is csökkenteni lehet. A szürke színű hőszigetelő anyagok alacsonyabb hővezetési tényezője különösen előnyös lehet abban az esetben, amikor az attika fal nem elég magas.

A polisztirolhab táblából készített lejtésképzés kettős szerepet tölt be az adott rétegrendben. Mivel a lejtésadás mellett a hőszigetelő funkciót is el kell látnia, ezért az anyag vastagsága a mélyponton, a lefolyónál nem lehet kevesebb, mint 14 – 15 cm.

A táblák összeillesztéseinél adódó átmenő hézagok elkerülése miatt mindig két rétegben, feles eltolással (kötésben) tervezzük meg a lejtésképzést. Ez azonban csak akkor ad hőhíd-mentes megoldást, ha a kivitelezés folyamán kellő figyelmet fordítanak a táblák szoros illesztésére. Igény esetén az állandó vastagságú, legalább 12-13 cm vastag alsó táblákat lépcsős vagy nútféderes kialakítással is tudjuk gyártani.

 Az AUSTROTHERM lemezek szárazon fektethetők, ha a további tetőrétegek rögzítését leterhelés vagy mechanikai rögzítés biztosítja. A hőszigetelő táblák oldószermentes bitumenes hidegragasztókkal, vagy egykomponensű poliuretán ragasztókkal is rögzíthetők, a gyártók által előírt technológiai és alkalmazástechnikai utasítások figyelembevételével.

A lejtésképző elemek elhelyezése az AUSTROTHERM által kidolgozott fektetési terv alapján könnyen és gyorsan végezhető. A tető geometriájából adódhat, hogy a táblákat szabni vagy igazítani kell, ez azonban egyszerű eszközökkel (kézi fűrész, csiszoló) megoldható.

  • Csökken a szerkezetre jutó terhelés
  • Javul a hőszigetelő érték
  • Száraz technológia ezért nincs technológiai idő
  • Gyors kivitelezés
  • Nem érzékeny az időjárásra
  • Nem szükséges gépi háttér
  • Bármilyen geometriájú tető vízelvezetésére alkalmas

Egyszerű fektetés

A kivitelező részletes fektetési terv alapján alakítja ki a lejtésviszonyokat a tetőn. A legtöbb esetben AUSTROTHERM sík lemezekkel kell kezdeni a hőszigetelést, majd erre kell a lejtésképző elemeket elhelyezni. A síkok összemetsződésénél vápa, gerinc vagy nyeregelemet kell használni.

Egyenes rétegrendű lapostető hőszigetelése

1 Vasbeton födém
2 Párafékező réteg
3 AUSTROTHERM EPS AT-N100
   AUSTROTHERM EPS AT-N150
   AUSTROTHERM EPS AT-N200
   AUSTROTHERM GRAFIT 100
   AUSTROTHERM GRAFIT 150

4 AUSTROTHERM Lejtésképzés (AT-N100, AT-N150, AT-N200)
5 AUSTROTHERM Jégék
6 Geotextília
7 Műanyag csapadékvíz elleni szigetelés
8 Geotextília
9 Kavicsleterhelés
10 Falazat
11 AUSTROTHERM EXPERT FIX
12 Homlokzati hőszigetelő rendszer
     AUSTROTHERM GRAFIT REFLEX
     AUSTROTHERM EPS AT-H80
     AUSTROTHERM EPS AT-HR
     AUSTROTHERM GRAFIT 80

 A tervezői részletrajz letölthető innen.

AUSTROTHERM EPS AT-N100
   AUSTROTHERM EPS AT-N150
   AUSTROTHERM EPS AT-N200
   AUSTROTHERM GRAFIT 100
   AUSTROTHERM GRAFIT 150

AUSTROTHERM Lejtésképzés (AT-N100, AT-N150, AT-N200)
7 AUSTROTHERM Jégék
1 Tartószerkezet
2 Trapézlemez
3 Párafékező réteg
4 Tűzvédelmi réteg
8 Geotextília
9 Műanyag csapadékvíz elleni szigetelés
10 Falazat
11 AUSTROTHERM EXPERT FIX
12 Homlokzati hőszigetelő rendszer
     AUSTROTHERM GRAFIT REFLEX
     AUSTROTHERM EPS AT-H80
     AUSTROTHERM EPS AT-HR
     AUSTROTHERM GRAFIT 80

Letölthető tervezői részletrajzok

 

További tervezői részletrajzok letölthetők az alábbi linken:

Alkalmazástechnika - Rétegrend gyűjtemény tervezőknek